Még lehet jelentkezni a Kisebbségvédelem Európában c. nyári egyetemre

Kisebbségi Jogvédő Intézet

A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2017-ben is megrendezi a Kisebbségvédelem Európában c. nyári egyetemet. A program célja, hogy felkutassa azokat a joghallgatókat, doktoranduszokat, kezdő jogászokat vagy kezdő ügyvédeket, akik a téma iránt kellően elhivatottak, jövőbeni szakmai tevékenységük során érdemben kívánnak a határon túli magyarok jog-és érdeksérelmeinek védelmével foglalkozni. Elsősorban ezekhez a kezdő vagy leendő szakemberekhez kívánunk eljutni programunkkal.

A nyári egyetem tematikájában az állampolgárság kérdéskörének nemzetközi és európajogi vetületeire, az egyes autonómia koncepciókra, a kisebbségi nyelvhasználat és az oktatási jogok kiterjesztésének kérdéskörére, illetve a kisebbségek politikai képviseletének témakörére fókuszál. Előadóként olyan jogászokat, politológusokat, szociológusokat és politikusokat kértünk fel, akik a terület elismert szakértői, széleskörű tapasztalattal, tudományos háttérrel rendelkeznek. A képzés elméleti és gyakorlati jellegű oktatási modulokat is tartalmaz, külön figyelmet fordítva a jogkiterjesztésre és a jogtudatosságra. A képzés nyelve magyar.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet a nyári egyetem által egy olyan szakmai műhelyt kíván biztosítani a hallgatóknak, ahol lehetőségük nyílik az egymással, valamint az oktatókkal történő párbeszédre, tapasztalatcserére, emellett elmélyíthetik a nemzetközi, valamint európai szintű kisebbségvédelemre vonatkozó ismereteiket. Az előadásokon kívül egyéb csoportos foglalkozásokra és kerekasztalbeszélgetésekre kerül sor, valamint változatos szabadidős, kulturális tevékenységek színesítik a programot.

Többek között várható előadóink:

  • Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár
  • Dr. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosa, volt közigazgatási- és igazságügyi miniszter
  • Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos
  • Dr. Kardos Gábor, Európa Tanács, Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, Szakértői Bizottság tagja, egyetemi tanár, tudományok kandidátusa
  • dr. Elek Zsófia, a bécsi nemzetközi szervezetek mellett működő állandó magyar képviselet EBESZ – ügyekért felelős helyettes képviseletvezetője

A nyári egyetem 2017. július 30. – augusztus 6. között kerül megrendezésre Gödöllőn és Budapesten. A hallgatók számára a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet ösztöndíjat biztosít, amely magában foglalja a képzést, a szállást, a napi háromszori étkezést, a rendezvény keretében megszervezésre kerülő utazások költségét, valamint a belépődíjakat. Az ösztöndíj nem tartalmazza az oda- és hazautazás költségét.

 

Jelentkezési határidő: 2017. június 30. - meghosszabbítva 

 A jelentkezés feltételei:

Elsősorban joghallgatók, fiatal jogászok, ügyvédek jelentkezését várjuk, de indokolt esetben más tudományterületek hallgatóinak, képviselőinek is lehetővé tesszük a részvételt.

Csatolandó dokumentumok: 

  1. www.kji.hu honlapján szereplő regisztrációs ív
  2. Magyar nyelvű fényképes önéletrajz
  3. Egy bírósági ügy bemutatása, melyben kisebbségvédelmi tárgykörben a diszkrimináció ténye megvalósul, vagy a jelentkező kisebbségvédelmi tárgyú publikációja. ( A beküldött jogesetek műhelybeszélgetések keretében megvitatásra kerülhetnek)

A beküldött esetek tartalmi követelményei: az esetet magyar nyelven kérjük benyújtani, hivatkozva az eljáró bíróság nevére és az ügy számára, nagyvonalakban ismertetve a tényállást.

A beküldött esetek formai követelményei: minimum fél oldal, Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret.
A pályázathoz szükséges dokumentumokat kérjük, a jogvedo.intezet@kji.hu e-mail címre küldje.
A szervezőkről, valamint a nyári egyetemről részletesebb információk az alábbi linkeken érhetők el:  www.kji.hu.