rólunk:
KIK IS VAGYUNK MI?

A Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület (MIK) a magyarországi és a határon túli magyar fiatalok legmagasabb szintű egyeztető fóruma, amely a Magyar Kormány kezdeményezésére Budapesten, 1999. november 27-én széleskörű magyarországi és határon túli magyar szervezeti részvétellel lett életre hívva. A szervezet alapvető célja mind a mai napig, hogy az ifjúság legmagasabb szintű egyeztető fóruma legyen, ezzel pedig a Magyar Állandó Értekezlet ifjúsági lábát képezze.

A MIK célja a magyar ifjúság bevonása az össznemzeti ifjúságpolitika alakításába. Ennek révén elősegíthető a Magyarország határain túl élő magyar ifjúsági közösségek magyarországi erkölcsi, anyagi, szakmapolitikai és diplomáciai támogatása is.

További célkitűzésként szerepel a hazai és külhoni ifjúsági szervezetek közötti párbeszéd, és szakmai fejlesztő találkozások koordinálása, határokon átnyúló programok és rendezvények elősegítése.

A közös munka célja, hogy minél több magyar fiatal számára nyíljon lehetőség a szervezetek által megvalósuló programokon, rendezvényeken való részvételre. A MIK 2016. május 4-én végül önálló jogi személlyé vált.

Jelenleg 45 tagszervezete van 10 régióból, olyan egyesületek a tagjai, mint pártok ifjúsági szervezetei, hallgatói csoportosulások, cserkészegyesületek, egyházak ifjúsági szervezetei, civil szervezetek. Erről bővebben a Régiók oldalon olvashattok.



1999
Megalakul a MIK
2016
Önálló jogi személlyé válás
2020
Segítség.ma projekt
2021
MIK Start program
2022
EVITA program

Elnökség

A MIK vezető tisztségviselőit a Közgyűlés választja két éves időtartamra. Az egyesület törvényes képviseletét az elnök látja el.

Edmár Attila
Elnök
Kapcsolat
Horváth Réka
Alelnök
Kapcsolat
Turi Ádám
Alelnök
Kapcsolat

Operatív csapat

Az operatív csapat általában elnöki megbízottakból áll, akiknek nem a döntéshozás a feladatuk, hanem leginkább a végrehajtás. A Magyar Ifjúsági Konferencia fontosnak tartja, hogy a végrehajtó és döntéshozó testületek elkülönüljenek egymástól, ezzel is szavatolva a leghatékonyabb működést.

Kelemen Anna
Titkár
Kapcsolat
Mészáros János
Gazdasági referens
Kapcsolat
Csurgó Hanna
Adminisztratív-irodai munkatárs
Kapcsolat
Székely Tímea
Szakmai vezető
Kapcsolat
Varga Tamás
Kommunikációs gyakornok
Kapcsolat
Stekler Bendegúz
Kommunikációs gyakornok
Kapcsolat

Állandó bizottság

A MIK működése során az Elnökségre az Állandó Bizottság megnevezést használja. Az elnökség az egyesület elnökéből és további 10 elnökségi tagból álló ügyvezető szerve, amely dönt mindazon kérdésekben, amelyet jogszabály vagy alapszabály nem utal a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe.

Andacs Zsolt
Bánság és regát
Kapcsolat
Somogyi Attila
Burgenland
Kapcsolat
Horváth Réka
Erdély
Kapcsolat
Edmár Attila
Felvidék
Kapcsolat
Bence Norbert
Kárpátalja
Kapcsolat
Turi Ádám
Magyarország
Kapcsolat
Bogar Patrik
Muravidék
Kapcsolat
Pászti Martin
Nyugati Diaszpóra
Kapcsolat
Bognár Emese
Vajdaság
Kapcsolat
 
Horvátország
Kapcsolat

Felügyelőbizottság

Felügyelő
-bizottság

A három tagból álló felügyelőbizottság feladata a MIK törvényes működésének, valamint a jogszabályok, az alapszabály és az egyesületi határozatok végrehajtásának, betartásának ellenőrzése.

Varró Zsolt
Elnök
Kapcsolat
Brunner Tibor
Tőkés Lehel
© MIK 2020Adatvédelem